Elmúlt nyáron előadásokat tartottam az
Egyesült Államok nyugati partvidékének három egyetemén (California, Oregon,
Washington Universities).
Előadásaim
sikerét annak köszönhettem, hogy a video-bemutatóimon szereplő gyerekek nem
voltak válogatott tanulók. Arra a kérdésre, hogy kik a problémás gyerekeim, azt
válaszoltam: minden gyerek problémás. S ha felmerül a kérdés: kik a tehetséges
tanítványaim? – Szívem szerint azt felelem: valamennyi tehetséges. Pedig közismert
tény, hogy tanítványaim felvételi válogatás nélkül kerülnek hozzám, és
csoportjaimból még soha egyetlen gyereket sem küldtem el.
Mit értek a tehetségük alatt?
Azt a potenciális lehetőséget, hogy
megfelelő érzelmi megerősítéssel valamiféle egyedien szép tulajdonságuk,
sajátos képességük kibontakozhat. Ez a hit az eredményes pedagógia alapja.
A különböző agymezők fejlettségének minősége
természetesen született adottságoktól függ és a tehetség szintjéhez ez
szolgáltat alapot. Azonban az adottságok változatai olyan sokféle színezetűek,
hogy a képességek megszámlálhatatlan kombinációban demonstrálódhatnak. Mivel
minden gyermek egyéni különlegesség, mérhetetlenül sokféle képesség-változatot
láttam és látok folyton kibontakozni. Ezek csak ámulatra késztetnek.
A családokban felnövő testvérek
különbözőségeit figyelmes szülők regisztrálni szokták, okos szülők értékelik,
sőt élvezik is. Sajnálatosképp a csoportos nevelés (óvoda, iskola) körülményei
közt az egyéni változatok értékelése ritka kivétel. Értékelést elsősorban azok
a tulajdonságok és képességek kapnak, amelyek a csoport egyöntetűségét segítik
elő. Gyakran tapasztaltam, hogy ez az alapvető pedagógiai tévedés milyen
rombolásra képes. Nemcsak a tehetséges gyerekek szárnyait nyesegeti minden
megnyilvánulásukban, hanem az úgynevezett átlagos gyerekek önértékelését is
elporlasztja. S ebben a kiegyenlítésre törekvésben válik hamuvá az a sok
tehetség-szikra is, amelynek a sajátos problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű
gyerekek belső melegét kellene hevítenie.
Példaként felhozom a zenei tehetségek
eseteit. Felismerésükre a mostani kiválogatási módszerek nem alkalmasak. A
zenei általános iskolák vizsgáin a tehetség-mutatók közül csak néhányat
vizsgálnak, részleteiben, nem is megbízhatóan. A zenei hallás aktív megnyilvánulásait
nézik, azaz annak egyes fajtáit.
Például az éneklési, azaz előadói készséget
alapjaiban befolyásolja az, hogy a gyermeknek milyen éneklési gyakorlata és előadói
tapasztalata van. Számos esetben tapasztaltam, hogy a biztonságosan
fellépő, harsányan éneklő gyerekek zenei képességei később nem bizonyultak
elégségesnek, hanem lassú fejlődésükkel lemaradnak olyan gyerekek mögött, akik
a felvételinél tapasztalatlanságuk miatt még gyengén szerepeltek.
A felvételi vizsga anyagában szerepel dallam-motívum visszaéneklése első
hallásra. A dallam-motívum visszaéneklésénél a rövidlélegzetű zenei memória
érvényesülhet, azonkívül a vokális koordináltság, tehát az a képesség, hogy a
hallott dallamot megjegyezze és vissza is tudja énekelni. Ez igen nagy részben tanult képesség, mindenesetre az
előkészület megfelelő tréningjével jól megközelíthető produkció lehet.
A ritmus-motívum visszatapsolása hasonlóképp.
Egyáltalán nem biztos az, hogy a kivételes ritmusérzék ilyenféle feladatban
megmutatkozik. Valószínűbb, hogy pontos megfigyelő képességére támaszkodik az a
gyerek, aki ezt tudja. A ritmus belső megérzése sokkal komplikáltabb művelet,
részt vesz benne a gyermek teljes személyisége, az egész teste is.
A zene hangrezgései a test egészét átjárják,
a csontokat és üregeket, a lágy részeket és a keringő nedveket is. A bőr teljes
felülete fogadja a hangokat, nemcsak a fül.
A zenei tehetség vizsgálata semmiképp nem
történhet egyetlen alkalommal, a gyermek számára szorongást okozó szituációban.
A zenei tehetség egyik összetevője az átlagosnál
érzékenyebb idegrendszer. Zenei tehetségű gyermek ezért érzékenyebb az
érzelmi megterhelésekre, tehát jobban reagál a szorongást kiváltó tényezőkre
is. Ezen kívül a zene iránti érzelmei mélyebbek, összetettebbek, nem könnyen
előhívhatók, demonstrálhatók
A felvételi vizsgák helyzete nem alkalmas
arra, hogy a zenére hangoltság pszichés megnyilvánulásai ott felszínre
jussanak. A felvételiző gyerek még akkor is szorong, ha kivételesen megértő és
tapintatos tanárok fogadják. A felvételiztető zenetanárok empátiás érzéke és
pszichológiai felkészültsége sem nevezhető általánosnak. A felvételi vizsgákon követelményeket támasztanak, ahelyett,
hogy érzelmi megközelítésre
törekednének.
De az ott adott idő nem is elég arra, hogy a
gyerek érzékelhesse a biztonságos érzelmi támaszt, aki előtt bensőséges élményeiről
nyilatkozhat. Márpedig a tehetséges gyerek számára a zene bensőséges élmények
sorozatát adja, már egészen kicsi korától kezdve.
A tehetséges gyerek már igen korán beépít
zenei élményeket úgy, hogy azokra belső válaszai
és ezeken épülő elvárásai alakulnak
ki. Annak a felnőttnek, aki ezekhez a zenéhez fűződő élményekhez szeretne
közelférkőzni, biztonságosan azonos
érzelmi fogadófélnek kell lennie. Érzelmi
hovatartozását nemcsak magatartása és kifejező eszközei közlik, hanem az a művészi tartalom is, amellyel tulajdon
lelki beállítottságáról hírt ad.
A zenei tehetségek felkutatása és speciális
külön gondozása azért is szükséges volna, mert ez idő szerint csak a
tehetségesek kis hányada részesül magasabbfokú zenei képzésben. A komoly zenei
képzés ugyanis olyan intenzív igénybevételt követel, amely a gyerekek szabadidejét
szinte egymagában felemészti. A hangszer kezelésének fiziológiai nehézségeiről,
a gyakorlás ártalmairól, deformáló elváltozásairól dr. Kovács Géza és Négyesiné
Pásztor Zsuzsa másfél évtizedes vizsgálati leírásaiból olvashatunk. Ha a
gyermek rendszeresen fáradt állapotban kényszerül gyakorlásra, vagy fizikai
felépítésében, izomzatában és csontrendszerében nincs kellőképp felkészítve a
hangszer kezelésének nehézségeire, akkor előbb-utóbb bekövetkezik a törés. A
gyermek feladja a küzdelmet azért, hogy hangszeren kifejező készséget
szerezzen. A zeneiskolák igen nagy arányú lemorzsolódásának ez az oka.
Tapasztalataink szerint az érzékeny idegzetű
zenei tehetségű gyermekek alkatilag gyengébbek, fáradékonyabbak társaiknál.
Nehezebben tűrik a csoportos nevelés szokásos körülményeit, az állandó zajt és
az egysíkú figyelést. Egyszerűen nem jut erejük arra, hogy tulajdon adottságaik
gazdagságával foglalkozzanak. Elveszítik a bátorságukat, önmagukba vetett
hitüket. Tehetségük mutatóit, jelzéseit el is rejtik. A visszafojtott
energiahullámok önmagukat emésztik fel, s fokozatosan megsemmisülnek azok a
belső értékek, amelyeknek kifelé demonstrálódva állandó friss táplálékot
kellene kapniuk.
A zenei tehetséget példaként hoztam fel.
Hasonlóképp vérezhetnek el másfajta tehetség adottságaival rendelkező gyermekek
is, hiszen a tehetség egyik velejárója, hogy tulajdonosát könnyen sebezhetővé
teszi.
Azonban a nem kiemelkedő tehetségű gyerekek
személyiségének gondozása éppolyan fontos, mint a tehetségek felismerése. A
tehetséges gyermek nem izolált lény, hanem aktív közösségben él és ebben kell
fejlődnie, majd alkotnia is. Életének kiegyensúlyozottsága, tevékenységének
eredményessége függ attól, hogy társadalmi közegében miképp fogadják. A
befogadás, a szeretet örömélményei erősítik meg személyiségét és teljesítik ki
alkotó készségeit. A szeretet és elfogadás élményeit pedig gyermekkorától kell
kapnia és adnia.
Dr. Kokas Klára
Forrás: Dr. Kokas Klára: Minden gyerek tehetséges. In: Receptúra, 2010. 47-51 p.